Időnként magyarverésekről érkeznek hírek a Vajdaságból és a Felvidékről. Romániában ilyen vonatkozásban csend honol. Annál buzgóbban harsogják a médiák a székely-magyar önrendelkezésre való törekvés „felháborító” voltát. Nem szabad elfelejteni, hova vezetett a más nyelvet beszélők meg nem értése, lebecsülése, jogaiknak semmibe vétele. Elég idézni Sütő András naplójegyzeteiből az 1944. szeptember 26-i szárazajtai tragédia évfordulóján. „Az elítélteket egyenként vezették a falhoz. Robbanó golyóval lőtték agyon őket. Puskával és géppisztollyal lőttek. Az udvaron síró, sikoltozó tömeg. A kivégzettek hozzátartozóinak serege egy idő után könyörgő szavakkal fordult az őrnagy felé. Szülők, gyermekek, testvérek kegyelemért imádkoztak hozzá. Válaszként Oltean Gavril az égre emelt karjukat kezdte lövetni pribékjeivel.(Részlet a Heródes napjai című könyvből) A Kovászna megyei Szárazajta iskolájának udvarán az RMDSZ kopjafát állíttatott és az épület falára márványtáblát helyeztetett az igazságtalan és értelmetlen vérontás emlékezetére. /(A): Hetvenkét éve Szárazajtán… = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./
2009. szeptember 26.
Sütő András Heródes napjai című, naplójegyzetek formájában írott könyvéből közölt részlettel emlékezett a lap a magyargyilkolásra, arra a szörnyűségre, amit egy román csoport követett el a Kovászna megyei Szárazajtán 1944. szeptember 26-án. A román szabadcsapat a faluban két embert lefejezett, tizenegy embert pedig agyonlőtt. Ezután vezetőjük, Oltean Gavril így szólt: „Végeztünk! És megparancsolom, hogy ki-ki gondoskodjék a hozzá tartozó dögök elszállításáról. Minél hamarabb temessék el őket! Papi szolgálatot, harangozást nem engedélyezek!” A gyilkosok ezután elvonultak, meglőtték a pap kövér disznóját, elegendő bort, pálinkát raboltak össze és nagy lakomát csaptak. Valamennyi gazdának az istállójában akasztókötelek sorát rögzítették a gerendára, mindazok figyelmeztetésére, akik a történtek miatt berzenkedni merészkednének. /Meg nem ismétlődhet! = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./
